try another color:
try another fontsize: 60% 70% 80% 90%
www.apaklub.hu
A jó(ságos) Apák Virtuális Klubja.

Amikor a gyerek KICSIT MÁS 07.

O-Nagy Lili / Mindennapi pszichológia 2011/1. (19. szám) nyomán

Csak a robotok bírják
A közoktatás egy hatalmas, óriási tehetetlenséggel működő rendszer - állítja dr. Pusztai Éva tanulási tréner. - Az úgynevezett SNI-s, azaz sajátos nevelési igényű gyerekek és szüleik gyakran hosszú küzdelemre készülhetnek, megértésre, elfogadásra pedig csak ritkán számíthatnak. Sokan nem tudják: ha a nevelési tanácsadóban megállapítják a gyerekről, hogy figyelemzavaros vagy valamilyen más részképesség-zavara, magatartászavara van, akkor az iskola kétszeres fejkvótában részesül. Ez azt is jelenti, hogy velük külön kell(ene) foglalkozni, azaz külön kellene gondoskodni a fejlesztésükről, és az osztályzásnál is könnyítésre jogosultak. Mindezt a közoktatási törvény szabályozza. De mivel ennek a jogi része eléggé képlékeny és a szülők nincsenek tisztában a jogaikkal és a lehetőségeikkel, gyakran ennek a nyomát sem tapasztalják; van, ahol a pedagógus azt mondja, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli. Vagyis komoly küzdelemre kell számítani, ami már önmagában is nagy baj.

--------T O V Á B B ------>

Ma körülbelül 30 százalékra teszik a szakemberek a valamilyen szempontból „kicsit más” gyerekek számát, ami óriási arány. Ennek feltehetően az az oka, hogy a gyermekek mentális egészsége a mindennapjainkat átszövő stressz miatt folyamatosan romlik. Agyunk folyamatosan „kortizol-levesben” úszik, s ez azt eredményezi, hogy azt sem tudjuk örömmel átélni, ha jó dolgok történnek velünk. Olyan sokfelől jöhetnek kibillentő tényezők, hogy azt csak a robotok bírják - vélekedik a tanulási tréner. - Egy érzékeny gyereknél azonban már apró alkalmazkodási problémák jelentkezhetnek, vagyis ilyenkor kezdenek kicsúszni az iskolarendszer fogaskerekei közül. Ma már a „kicsit alkalmatlanok” meglehetősen sokan vannak, ők azok, akik bizonyos dolgokban kicsit rosszabbul teljesítenek, vagy egyszerűen csak nem bírják jól az iskolát. Igen magas azoknak a gyerekeknek az aránya, akik szomatizáltak, félnek, amikor reggelente iskolába kell menniük, akik hasfájósak, hasmenésesek. Az iskola pedig egyáltalán nincs felkészülve ezeknek a problémáknak a kezelésére - holott elgondolkodhatnánk azon, miért a gyerekeket kell alkalmassá tenni az iskolára, miért nem fordítva? A mai teljesítményelvű iskolarendszer az intelligenciának pusztán két területét fejleszti a meglévő nyolcból. A nyelvi-verbális és a logikai-matematikai intelligencián túl nem törődik a manuális, a térbeli, a mozgásos, a zenei, az interpszichikus (érzelmi), és intrapszichikus (önismereti) intelligenciával. Holott a sikerességben ezeknek is kiemelkedő jelentőségük van.
Egy USA-ban végzett felmérés szerint a sikeres emberek között jellemzően sok volt az, akit nagyfokú érzelmi intelligenciával áldott meg a sors, a vállalkozók körében pedig ötször annyi volt a diszlexiások aránya, mint a menedzserek között. Mi van e mögött? Az, hogy a diszlexiások agya másképp működik, sokszor kreatívabbak, mint társaik, s ennek köszönhetően végül mégis sikeresek lesznek. A mai iskolarendszer nemegyszer beteget csinál a kivételes kreativitással megáldott gyerekből. Hogy mit tehet ebben a helyzetben a szülő? Nagy dilemma. A tanulási tréner szerint a legjobb, ha elfogadja a gyereket olyannak, amilyen... Tapasztalatai szerint a szülők maguk is gyakran az iskola oldalára állnak és elkezdik nyesegetni, alkalmassá tenni őket arra, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Ezzel gyakran teljesíthetetlen elvárások elé állítják, ami végül súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. A gyereket abban kellene segíteni, hogy megbirkózzon a feladattal. Ennek eszköze lehet a sport, a testmozgás, amivel rengeteg feszültség levezethető, s az olyan szabadidős tevékenység, amire a gyermek vágyik, ami összetartja, és végső soron fejleszti a szociális érzékét. Sőt, ma már az is felvetődik, hogy a gyerekeknek is meg kellene tanítani stresszoldó, meditációs technikákat. A mai iskolarendszer azonban kevés figyelmet fordít arra, hogy a gyerekeknek mi volna a jó, leginkább siet, mindent egyre hamarabb, egyre gyorsabban akar megtanítani, miközben a gyermek idegrendszere nem elég strapabíró, a monotónia-tűrése rossz. És ha ez a kettő találkozik, az eredmény katasztrofális lesz...

Nincs happy end
A szülő tehát jogosan aggódik, hiszen a közoktatási rendszernek - egyelőre - nincs kidolgozott módszere a kicsit más gyerekek problémáinak kezelésére. A siker jórészt azon múlik, hogy a szülő mennyi mentális energiát - és nem mellesleg mekkora anyagi erőforrást - tud bevetni a gondok megoldására. A gyerek sorsa tehát nagyon is kétesélyes. A cikkünkben szereplő Annának például szerencséje volt. A szülei másik iskolába íratták, ahol a kislány kivirult és önmagára talált. Az új iskolában ugyanis egész más feltételeknek kellett megfelelnie, a teljesítményét például nem a többiekhez mérték, hanem önmagához. A szükséges korrepetálás pedig számítógépes, izgalmas feladatok segítségével kezdődött el, amire a kislány óriási lelkesedéssel kezdett el járni. Bence is kipróbált egy speciális iskolát, amit kifejezetten részképesség-zavaros gyerekeknek hoztak létre. Az iskola azonban olyan messze volt a lakóhelyétől, hogy a szülei nem tudták vállalni az anyagi és időbeli terheket. Így Bence ma is hagyományos rendszerű iskolába jár, ahol tovább görgeti maga előtt egyre növekvő lemaradását. Peti sorsa még függőben van. A tanító nénije szerint egyre több dologban marad le a társaitól. A felméréseknek köszönhetően hamarosan kiderül, hogy a tünetei mögött részképesség-zavar, vagy más, pedagógiai, esetleg pszichés ok rejtőzik-e. De hogy utána mi történik vele, azt senki sem láthatja előre…