try another color:
try another fontsize: 60% 70% 80% 90%
www.apaklub.hu
A jó(ságos) Apák Virtuális Klubja.

NYAR(G)ALGATUNK


Vass Virág (Metropol 2014. július 10.) nyomán
Az ötéves Emma áll a benzinkút betonján, rózsaszín pólóban, farmerbermudában. Kedvenc takaróját húzza maga mögött, barna haja csupa kóc, a gyerekülésben elaludta. Hatalmas szeme az apjára mered, a legmélyebb álmából ébresztették, fogalma sincs róla, hol van. Ervinnek valami gondja támadt a bal hátsó kerékkel, a benzinkutast kéri, hogy ellenőrizze benne a nyomást, a lányát megpróbálja lerázni, ne legyen láb alatt.
Míg Ervin a benzinkutassal tárgyal, a többiek átsétálnak az út túloldalán lévő parkba. Hatalmas hegyek veszik körül őket, a fenyők tetején bárányfelhők, a levegőben könnyű szél. A felesége leül egy fehér műanyag székre, kávézik, élvezi a napsütést. A gyorsétterem előtt ugrálóvár és mászóka, Emma ugrándozni kezd. Amikor apja is átjön, így kiált: - Tündér vagyok, aki lepottyan a vár tornyából, és így csinálok, ni! - ezzel kitárja a karjait, és forogni kezd. Ervin nem figyel, a feleségét sürgeti, szedje össze a gyereket. Ideges, majdnem egy órát vesztegettek el, pedig úgy számolt, hogy délelőtt tízig megérkeznek az élményparkba. Emma nyafogni kezd: - Nem akarok menni. Itt akarok maradni!

Ervin, miközben próbálja Emmát lehámozni a csúszdáról, az élményparkba vezető útvonalat tervezi. Az ötéves logikájával ez felfoghatatlan. - Mi az ördögért menjek vissza a forró autóba, és utazzak újabb két órát, azért, hogy jól érezzem magam, amikor már most tündér vagyok. A hegyek közé zárt ugrálóvárnál csúszdázok és ugrálok a többi gyerekkel. Hát mi lehetne ennél jobb? Ervin, ahelyett, hogy osztozna lánya örömében, egy olyan élmény felé vonszolja, ami még ennél is sokkal-sokkal jobb.
Az egész nyaralás így telik. Ilyen szervezetten. Egy rakás pénzt fizettek azért, hogy jól érezzék magukat. Az utazás minden percét beosztják. Nevezetességek, élménypark, kisvasút, ejtőernyőzés, búvárkodás, pizzázás. Ervin folyton azt kérdezi: na, és most mit akartok csinálni? A felesége, aki az apartmanban naponta mos, tereget, reggelit, vacsorát készít, szendvicseket gyárt, almát szeletel a Barbie babás uzsonnadobozba, a hűtőládába, azt találja mondani, hogy semmit, csak úgy lötyögni szeretne. Ervin elkeseredik. Ennyi erővel a délegyházi telekre is utazhattak volna.
Egy rakás képet, videót csinálnak, mindegyik más helyszínen, mintha nem azért utaztak volna nyaralni, hogy együtt legyenek, hanem hogy egy hosszú, kimerítő bakancslistát teljesítsenek.
Összehasonlíthatatlanul több szabadidőnk van, mint a történelem során bármikor, mégsem értünk a pihenéshez. Úgy pihenünk, mintha az volna a dolgunk, hogy pihenjünk. Teljesítménykényszerünket, zsúfolt időbeosztásunkat sikeresen átültettük a szabadidőbe. Dédszüleinknek a „környezetváltozás” egy új környezet megtapasztalását, lassú megélését jelentette, amit fiatalító, regeneráló hatásúnak tartottak. Ma az utazás minden percét muszáj valami tevékenységgel legitimmé tenni. Holott a pihenés nem jelent többet, mint elménket üresbe tenni.
Amikor otthon visszanézik a nyaralás képeit, Ervin megkérdezi, hol érezték magukat a legjobban. - A benzinkút, a benzinkút! - sikongat Emma lelkesen. Az egyetlen hely, amiről nem készült fotó. Csak az ötéves archiválta, talán egész életére megőrzi.