Ma reggel a fiam nekem szegezte a kérdést: "Apaaaaaaa., mi az a purcol...?"
Tudakoltam, hogy honnan veszi ezt és mivel kapcsolatban kellene nekem ezt a fogalmat ismernem.

A könyvtárból, tegnap kikölcsönzött egyik könyvből ezt tette elébem...

Jó ideje nem került ebbe a rovatba semmi... "Kárpótlásul", itt van egy gyöngyszem...

Amikor befejeztük a vacsorát, apám így szólt hozzám:
– Fiam, kapsz egy föladatot. Napok óta látom, valaki összejárja a szépen szőkülő búzamezőnket. Érthetetlen számomra, mit akar. Az bizonyos, mindig gyalog érkezik, mert a nyom, amelyet a letört kalászok mutatnak, olyan keskeny, amit csak gyerek vághat. Kilométerre begyalogol, és mind több a veszteségünk.
– Mi lenne a munkám? — kérdeztem apámat, érdeklődéssel figyelve a beszédére. — Csak nem kell csapdát állítanom, hogy elkapjuk a pusztítót? Mi történik, ha valóban ember tapossa a vetésünk?

...ezen az éjszakán csodálatosak az arcok. Mert csodára várnak. És látod, amint az öregek visszafojtott lélegzettel figyelik a gyermekek szemét, szívdobogtató boldog pillanatra várnak. Mert a gyermekek szemében mindjárt valami megfoghatatlant, kimondhatatlant látnak majd felcsillanni, ami drágább mindennél. Mert egész évben készültek rá mesékkel, ígéretekkel és főleg cinkos pillantásokkal, titokzatos célzásokkal és végtelen szeretetükkel. Aztán odamennek a fához, leemelnek róla valami fényezett fából készült szerény tárgyat, és a hagyományos szertartás szerint odaadják a gyermeknek.

Kapuban állva, kisfiú, mezítláb,
piszkál lábujjal százlábút, gilisztát;
hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,
hogy könnyebbé bűvölje azt a várást…

Apámtól féltem. (Anyám szeretett.)
Nehéz erről beszélni, rengeteg
fájdalom lökné s fogja a szavam.
Sokat szenvedett ő is biztosan.

Két pár cipője volt és két ruhája.
Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.
De néha este ellágyult, megolvadt,
nyitotta nékünk az ablak kilincsét
és megmutatta mesebeli kincsét,
az őszi égbolton a tiszta holdat.

Ranschburg Jenő

Második házasság

Anyu, én igyekszem a haragom
levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok
nevetni.
De hidd el nekem: parancsra nem tudok
szeretni.

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először egy rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű.

- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveggolyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha egy puszit akar nyomni a feje búbjára.

A jó Isten elmosolyodott.

- Ez igaz, de ha alacsonyra tervezem, hogy néznek fel rá a gyerekek?

A jó Isten hatalmas, inas kezeket formált az apáknak. Az angyal szomorúan rázta a fejét.